Hungarian translation: Judit Simon
Original (English) text by Ponte Ryuurui (品天龍涙)

A Yonghe kor (永和九年, pinyin: Yǒnghé, i. sz. 345 – 357 ) kilencedik évében, mely a Yin vízi bivaly éve volt, a Jin dinasztiához tartozó Mu császár (晉穆帝, pinyin: Jìn Mùdì, i. sz. 343 – 361) uralkodása idején, a harmadik holdhónap kezdetén ( i. sz. 353-ban, április 20-át követően), a kígyó havának első napján negyven nemes, tanult irodalmár gyűlt össze Shanyin tartomány (山陰，pinyin: Shānyīn) Orchidea Pavilonjában, hogy megünnepeljék a Tavaszi Megtisztulási Ünnepet (修禊, pinyin: xiūxì). Egyikük Wang Xizhi (王羲之, pinyin: Wáng Xīzhī, i. sz. 303–361) volt, aki a vidám kirándulás után kellemesen elbódulva egy halkan duruzsoló forrás partján, a fenséges hegycsúcsok árnyékában (Shanyin [山陰] szó szerinti jelentése “hegyi árnyék”) keresett pihenőhelyet. Miközben a friss, langyos levegő lepelként borult rá, megírta 324 írásjelből álló nagy opuszát, melynek címe „Előszó az Orchidea Pavilonban komponált versekhez” (蘭亭集序,pinyin: Lántíngjí Xù).

A megtisztulási szertartások általában fizikailag fárasztó gyakorlatokat foglaltak magukba, olyasféléket, mint az alvás elhagyása, különféle légzőgyakorlatok végzése, hideg vízbe merülés, vízesés alatt állás. A változatos kulturális és politikai körökből érkező neves személyiségek a kanyargó patak partján gyűltek össze, ahol borozgattak, verseltek és kalligráfiát írtak azzal a céllal, hogy szívüket a benne rejlő szennyeződésektől megtisztítsák.

A költők a patakparton ültek és borral teli lótuszlevél-csészét úsztattak a vízen. Akinél az ivóedény megállt, annak verset kellett költenie, s ha kudarcot vallott, büntetésül felhajtotta a csészényi bort. Nem nehéz elképzelnünk, hogy minél tovább tartott az ünnep, annál szebb versek születtek. Ahogy Wang Xizhi írta Előszavában, aznap csodálatos időben volt részük, enyhe széllel és napsütéssel.

Este, az egész napos vigasság és borozgatás után a költeményeket összegyűjtötték, és Wang megírta hozzájuk híres Előszavát. Úgy tartják, hogy bár később még több mint száz alkalommal írta le ezt a szöveget, sosem sikerült ugyanilyen eleganciával és kifinomultsággal papírra vetnie.

Ez a tény is arról árulkodik, mennyire meghatározó az írás szempontjából a kalligráfus pillanatnyi lelkiállapota, a Négy Kincs (文房四宝, ぶんぼう しほう, bunbō shihō) megválasztása, és természetesen az időjárás is. A találkozó hangulata, a napsütés, a bor és a nagyszerű társaság együttes hatása, mely alatt a mű megszületett, megismételhetetlen volt.

A fentiek alátámasztják Sun Guoting (孫過庭, pinyin: Sūn Gòutíng: i. sz. 646–691), más néven Sun Qianli (孫虔禮, pinyin: Sūn Qiánlǐ), a korai Tang dinasztia (唐朝, pinyin: Táng cháo, i.sz. 618 – 907) idején élt nagy hírű kalligráfus és teoretikus elméletét , melyet a Shu Pu , vagyis „Megállapítások a kalligráfiáról” (書譜, pinyin: Shū Pǔ) című könyve előszavában (a mű egyetlen fennmaradt töredékében) fogalmazott meg. Sun Guoting öt disszonanciát és öt harmóniát tárgyal, melyek együttesen határozzák meg a kimagasló kalligráfiai alkotások létrejöttéhez szükséges körülményeket. A témáról itt olvashatsz részletesebben.

Az Előszó megírásához Wang Xizhi egérbajuszból készült ecsetet (筆, fude) használt (鼠鬚筆, そしゅふで, soshu fude). Az egérbajusz szőre különösen jól reagál és hihetetlenül rugalmas; ugyanakkor nagyon vékony, ámde sebészi pontosságú és élesen elkülönülő vonalak meghúzását teszi lehetővé. Részben ez magyarázza az Előszó írásjeleinek különös életteliségét. Az íráshoz selyemfonál alapú papírt használt, (蚕繭紙, さんけんし, sanken shi, vagyis „tiszta selyemhernyóselyem-fonálból készült papír”) melynek sima, csúszós felületén az ecset úgy suhant, mint fehér daru az őszi égbolton.

Mivel pedig Xizhi a szöveget rögtönözve, a bor hatása alatt, túlcsorduló érzelmekkel telten vetette papírra, az írásjegyek mérete és stílusa nem lett egységes. Ennek ellenére a kompozíció mind látvány, mind olvasás szempontjából harmonikus egészet alkot. A szövegen belül találhatunk néhány elírást és javítást is. A hibák javítása esetében Xizhi egyszerűen járt el: erőteljes, határozott vonásokkal felülírta azokat, s így – páratlan írástechnikájának köszönhetően – a mű eredeti, elragadó bája még tovább fokozódott. (3. és 4. ábra)

Ha az Előszó két, pecsétekkel elválasztott felét összevetjük, megfigyelhetjük, miként válik a stílus egyre érzelemgazdagabbá és személyesebbé. Egyre több a javítás, az írás mind spirituálisabb formát ölt, a szöveg sorai pedig összesűrűsödnek, mintha Xizhi gondolatai és érzelmei ecsetje előtt szárnyalnának, s ő igyekezne utolérni őket. A szövegben az élet és halál jelentésén tűnődik és az emberi létezés rövidségéről, törékenységéről fejti ki személyes gondolatait.”Létmonológ”-jában rávilágít arra, hogy milyen fontos élveznünk az életet és értékelnünk a boldogság becses pillanatait, mert az évek múlásával egyszer csak ráébredünk majd arra, hogy napjaink végesek és bánhatjuk, hogy elmulasztottuk az élet által felkínált egyszerű örömöket.

Az „Előszó az Orchidea Pavilonban komponált versekhez” a jövő nemzedékekhez szóló „carpe diem” felhívás, melynek utolsó soraiban így ír: 後之攬者，亦將有感於斯文 (pinyin: Hòu zhī lǎn zhě, yì jiāng yǒu gǎn yú sīwén, vagyis: “ Bízom abban, hogy szavaim, ha jövő nemzedékekhez érnek el, oly mélyen megérintik majd őket, mint most engem…”)

Számos kiemelkedő kalligráfia található a világon, – némelyek jobban, mások kevésbé ünnepeltek. Akárhogyan is, a kalligráfia legszebb gyöngyszemei mind mélyen érzelemgazdag alkotások. Önmagával folytatott belső monológ, különleges, emelkedett lelkiállapotban egy harmadik fél számára írt üzenet: ez az Előszó, mely ékes bizonyítéka annak, hogy az érzelmek, érzések tesznek bennünket emberré, és csalnak könnyeket a szemünkbe. Xizhi Előszavában nemcsak az érzelmek mélysége mutatkozik meg, hanem kiemelkedő kalligráfia tudásának, írói és érzékeny emberi lényének csodálatos mivolta is megnyilvánul.

Az igazi kalligráfiát a lélek írja, nem az ecset. Tudatalattinkból, minden előírt formától mentesen születik meg, midőn a szabályok csendesen alszanak.